A írás letölthető pdf-ben.
***
Két külhoni magyar honfitársunk kálváriája és győzelme Székelyföldön
Székelyföldön, és meghatározóan Kézdivásárhelyen, Gábor Áron - még ma is csaknem teljesen színtiszta magyar - városában, két fiatalember hosszú éveken át szervezte ott élő honfitársaink társadalmi életét, megrendezték nemzeti ünnepeinken a méltó megemlékezést, kulturális és sportrendezvényeket rendeztek, lehetőségeikhez mérten gondoskodtak a városban a magyar feliratokról, és nem mellékesen, felszólaltak a székelyeket megillető kollektív jogok megadásáért. Mindezek még mai napig is főbenjáró bűnnek számítanak Romániában. Nem csoda, hogy a hírhedt Securitate "méltó" utódszervezete éveken át lehallgatta, éjjel-nappal megfigyelte őket és baráti társaságukat. Beke Istvánról és Szőcs Zoltánról van szó. 2015-ben az egyik lehallgatási anyagból - tévesen! - arra következtettek, hogy a terrorizmus fogalmát kimerítő cselekményekre készülnek. Azonnali házkutatás és letartóztatás után kiderült, szó sem lehet erről, lyukra futottak a magyarüldöző szervek. De nem adták fel. Koholt vádak alapján, hamis tanúkkal koncepciós pert indítottak. Első fokon Bukarestben a színtiszta román bíróság a színtiszta román szakértői vélemény alapján felmentett őket a súlyos vád alól. Másodfokon azonban az utolsó percben új, hasonlóan súlyos vádat fogalmaztak meg, a védelemnek nem adtak lehetőséget a védelemre (!), és jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték a két ártatlan székely embert. Aki bővebb információkat szeretne a részletekről a www.kji.hu honlapon megtalálja.
A börtönben, megaláztatások és embertelen körülmények ellenére, jó magaviseletűek voltak. Többen kapacitálták őket, kérjenek kegyelmet. Ők azonban nem voltak hajlandók erre, mert - mint mondták - ezzel elismernék az el nem követett bűnöket, erre játszanak fogva tartóik. Inkább emelt fővel, egyenes gerinccel leülik köztörvényes bűnözők között a rájuk mért csapást. (Egyébként rabtársaik, sőt néhány foglár is elismeréssel néztek rájuk, bizonyos tekintélyük volt a kegyetlen falak között.) A szabadságvesztés kétharmadának letöltése után a feketehalomi börtön igazgatósága többször is javasolta ideiglenes szabadlábra helyezésüket, de embertelen macska-egér harcot játszva (első fokon általában jóvá hagyták, másodfokon mindig "elkaszálták") a titkosszolgálat utasítására mindig megtagadták. A szolgálatok bábja, az ügyész, egyszer azt mondta, ha nyilvánosság előtt megbánják "bűnüket", és bocsánatot kérnek a román néptől, akkor lehet szó ideiglenes szabadlábra helyezésről. Erre azonban nem voltak hajlandók. Végül az utolsó ilyen lehetőségnél, idén nyáron, visszatérhettek családjukhoz.
Miért beszélek ezek után győzelemről? Azért, mert négy év megaláztatás és égbe kiáltó igazságtalanság után sem törtek meg a négyéves börtönben tartás során, a féktelen román sovinizmus nem roppantotta meg a gerincüket, tiszta lélekkel, emelt fővel jöttek ki a rácsok mögül. Megingathatatlan magyarságuknak és keresztény hitüknek köszönhetően szellemileg frissen, mosolygós arccal tértek vissza szerető és szeretetett családjukhoz, az őket kitartóan váró kis gyermekek és feleségeik körébe. Legyőzték az ármánykodást, az álnok zsarolást, nem tudták őket megfélemlíteni. Ezzel példát mutattak a székelyeknek, az egész kárpát-medencei magyarságnak, sőt: üzentek a Lajtán túlra is.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai változatlan lendülettel igyekeznek kiharcolni Beke István és Szőcs Zoltán igazságát. Romániában nem jártunk sikerrel. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához már 2019 januárjában beadtuk a panaszt kárpótlást kérve, de szokásukhoz híven ülnek rajta. (Lehet, valakik tesznek is érte ...) Sajnos ott sokszor négy-öt év is eltelik, míg ítéletet hoznak. Most, hosszú előkészület után, a luxembourgi Európai Unió Bíróságához fordulunk perújrafelvételért és szintén kártérítésért. (Más okból, mint az Strasbourgnál tettük!)
2021. szeptember 25-én Beke István és Szőcs Zoltán megkapta első társadalmi elismerését Budapesten. A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma 2020-ban, a trianoni békediktátum centenáriumán, Teleki Pál érdemérmet adományozott nekik. A koronavírus járvány miatt az átadásra azonban csak idén ősszel került sor. Minden rosszban van valami jó, ebben a kényszerű csúszásban az a nagyon jó, hogy személyesen vehették át, mert idén nyáron szabadultak a börtönből. Az emelkedett hangulatú ünnepségen, a Pesti Vármegyeháza dísztermében, Beke István a következőket mondta, amikor megköszönte az elismerést kettőjük nevében:
"Tisztelt Hölgyek, Urak, Nemzettestvérek!
Először is szeretném megköszönni Magyary Rozáliának a laudációt, és nem utolsósorban a Bethlen Gábor Alapítványnak ezt a díjat. Egy díjat, amely egy olyan személy nevét viseli, aki a magyar történelem egyik fekete, egyik nehéz időszakában volt miniszterelnök. Akinek szívügye volt a határon, a gúnyhatáron inneni és túli magyarság sorsa, akinek a híres Vörös Térképe bizonyította az elszakított területeken lévő etnikumok arányát, akinek a síremlékén az áll, hogy dolgozott a cserkészetért és meghalt a magyar nép becsületéért. Trianon, egy olyan szó, amely a mai magyarság körében különböző érzelmeket vált ki. Vannak személyek, akiknek fáj, van, akik elszomorodnak, van, akik egyet legyintenek, és sajnos nagyon sokan, akiket abszolút nem érdekel. Nem érdekel, pedig mindannyiunk testén ott van a Trianon által okozott seb. Itt ismét sorolhatnám, hogy vannak személyek, akiket nem érdekel ez a seb, vannak személyek, akik elszomorodnak e sebek láttán és vagyunk, akik mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezek a sebek gyógyuljanak, és ne fájjanak. Természetesen bizonyos áldozatok árán. Szülővárosomnak, Kézdivásárhelynek, a székelységnek, a magyar nemzetnek amikor szüksége lesz a szolgálatomra, én ott fogok állni a barikádon. Mindezek után kívánok mindenkinek egészséget, szabadságot és egy szép, boldog, keresztény magyar családot. Köszönöm, hogy meghallgattak, Isten áldja Önöket!"
Biztos vagyok abban, hogy további magas elismerések következnek. Valamennyi kárpát-medencei külhoni magyarnak erőt kell adjon mindez további küzdelmükhöz, hogy teljes életet élve megmaradhassanak magyarnak szülőföldjükön. A 93.000 négyzetkilométeres maradék ország - lehetőségeihez mérten - megad minden segítséget az európai szintű autonómia-jogok eléréséhez, addig is a színvonalas megélhetéshez és a jogvédelemhez.
Budapest, 2021. október 2.
Csóti György
a Kisebbségi Jogvédő Intézet
igazgatója
Megjelent a Magyar Nemzetben 2021. október 4-én
![]()
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
A írás letölthető pdf-ben.
***
Trianoni gondolatok 2021. június negyedikén
Június negyedike a nemzeti gyász és a nemzeti összetartozás napja a kárpát-medencei magyarság és szerte a világban élő honfitársaink számára. Amíg magyar él a Földön, gyászolja Trianont. (Illyés Gyula mondta: magyar az, akinek fáj Trianon.) Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni, nem lehet feldolgozni. De bizonyos értelemben túl kell lépni rajta. Meg kell mutatni a világnak: élünk és élni akarunk! Határokon is átívelve összefogunk, összetartozunk. A gyász pillanatában meg kell fogni egymás kezét, és világgá kiáltani: életben maradunk! A gyász közel hoz egymáshoz, ebből kell erőt merítenünk és feltámadni. Feltámadni a szó tág értelmében.
A békediktátum megalkotásakor nem hallgatták meg Magyarország képviselőit. Amikor már mindent eldöntöttek, akkor adtak szót egy megalázó módon kezelt, utolsó percben odarendelt magyar delegációnak. Csupán a látszat kedvéért. Nagyszabású és nagyhatású, angolul, franciául, németül és olaszul elmondott beszédének befejezése után a jelenlévők emlékezete szerint így szólt gróf Apponyi Albert a végzetes döntést hozókhoz: "Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját."
Látnoki mondat volt. Magyarország, ha csonkán is, de áll még, és híven őrzi a hagyományos európai értékeket. A "művelt Nyugat" erkölcse, európaisága és kereszténysége pedig omladozik az Atlanti óceán két partján.
Nem a harcmezőn, hanem az összetartozást hirdető és megvalósító politikában ma is érvényesek József Attila 1922-ben papírra vetett gondolatai:
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Mind ehhez csatolom Jankovics Marcell néhány rajzát a trianoni tragédiáról
![]()
***
